Aktuális

"A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk.
Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért." (1Ján 3,16)

Erdő Péter bíboros úr október 24-én a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében megáldja a felújított templomot, az új plébániai részt és a Közösségi Házat!

Szeretettel hívjuk és várjuk azokat, akiknél elmaradt a szentáldozásra való felkészítés, a bérmálkozás, vagy akik szeretnének felnőttként megkeresztelkedni, hogy csatlakozzanak azokhoz a kortársaikhoz, akik már jelentkeztek!

Megjelent a 2021. év őszi programfüzete, mely digitális verzióban már elérhető. Nyomtatott verzió hamarosan a Közösségi Házban lesz elérhető.

A Gondviselés Háza Gondozási Központ továbbra is változatlan feltételekkel nyújt segítséget a környéken élő időskorú lakosság részére, egyelőre továbbra is a Szilfa utca 4.szám alatt.

Szeptember hétvégéin már a templomban tartjuk a szentmiséket, a hétköznapiakatazonban még a közösségi ház kápolnájában, hogy az itteni munkálatok befejeződjenek a hónap végére.