Plébánosi évértékelő 2021

Gyere, várunk, otthonra lelsz!

A karácsonyi előkészületben fogalmazódott meg ez a templomhomlokzaton ma is látható kiírás, amely egyszerre szeretne szólni az érkező Úrhoz, és azokhoz, akiknek nincs bátorságuk kilépni bezártságukból, mert nem hisznek abban, hogy várja őket valaki, aki számukra otthont teremt. Az otthontalanság ugyanis épp' a mi környezetünk jellemzője. Hisz' sokan vannak környékünkön, akik - jól szituált körülmények között - otthontalanok, mert nincs olyan eggyé forrt kapcsolatuk, amelyben otthonra találnának és otthont teremtenének, mert úgy érzik, ha betegek, problémákkal küszködnek, akkor már értéktelenek, és azt tapasztalják, ilyen helyzetekben ismerőseik magukra hagyják őket. 

Mások egész nap pörögnek és tökéletesnek kell mutatkozniuk, hazaérve azonban beszakadnak magányosságuk zárkájába, ahonnan nincs emberük, aki kiszólítaná őket. A mai estén, amikor magunk mögött hagyjuk azt az évet, amelyben a kovidosztályokon oly sokan haltak meg a kapcsolatnélküliség kényszerű kietlenségében vagy váltak magukra maradásuk miatt otthontalanná saját életükben, fontos úgy tekintenünk a most következő plébániai évre, mint az otthonteremtés és hazatalálás helyére és idejére.

Ennek pedig a személyes tapasztalat a kiindulópontja. 

"Ha van valami örömöm vagy problémám, elmegyek a pasaréti ferences templomba. Az olyan, mintha hazamennék. Három otthonom van: ahol lakom, a munkahelyem, az Újszínház és a harmadik, ahol a lelkem megnyugszik, a pasaréti templom" 

- nyilatkozta néhány napja, és talán mindannyiunk nevében is mondta ezt Pasarétről Tordai Teri. Egy templom otthonosságát pedig egyszerre adja meg a szentségi és személyes imaélet, valamint a közösségi élet.

Szentségi élet.

A szentmisékre, a szentségekben való részesedésre a Velencei tó partjától a pilisi falvakig érkeznek hozzánk emberek. Ugyanazt a Krisztust sokan elérhetnék máshol is, mivel azonban - gyökereik innen indultak el, az itt elhangzó igehirdetés, a gyóntatószolgálat minősége, a liturgikus cselekmények szimbólumait jobban kibontakozni engedő szemlélet, a hívő közösség generációs folytonossága, a ministránsok, a Csibekórus jelenléte és az egész közösség buzgó, tevékeny imádsága a liturgiák keretében olyan gazdagságot hordoznak, ami a szentségekben hozzánk érkező Úr befogadását jobban segítik -, felélesztik bennük a vágyat, hogy ennek ők maguk is részei és részesei legyenek.

A bezárások idején ezért igyekeztük a végső határokig meghagyni, amint lehetett pedig azonnal biztosítani a liturgiák látogathatóságát. Talán ennek is köszönhető, hogy a szentmisék látogatottságának csökkenése nálunk nem olyan léptékű, mint más plébániák esetében, bár nekünk is számolnunk kell egy kb. 5-10%-os visszaeséssel. Bátorítsátok a templomot félelem vagy kényelem miatt nem látogatókat, tegyetek meg értük mindent, hogy visszatérjenek az atyai házba! És áldottak legyenek azok az orvosok vagy rokonok, akik az elmúlt időszakban papot hívtak a kovidosztályok katolikus betegeihez, akik így szentségekkel megerősítve indulhattak az Úristen színe elé!

Statisztikák tekintetében: 50 keresztelés, 45 elsőáldozó, 11 esküvő és 56 temetés volt egyházközségünkben. Ezeken a számadatokon ugyancsak jól látható a kovidhatás. Márciusig például nem volt egyetlen keresztelés se, azután viszont meghaladta az előző év számadatát ezek száma. Az iskolaévhez és a nagyobb előkészülethez köthető elsőáldozás, esküvő pedig épp' az év eleji bizonytalanság miatt kevesebb volt ebben az esztendőben.

Nagy változást jelentett a gyóntatási szolgálat biztosítása. December 23-án este például a Szent Ferenc kápolnától a Szűz Mária oltárig várakoztak az emberek, amihez hasonlót megéltünk már a húsvéti ünnepek idején is. A gyermekek, fiatalok bűnbánati gyakorlatának rendszeressé tételében előremutató a hittanórák idejére szervezett gyónási lehetőség, ennek elmélyítését azonban figyelmesebben kell segítenünk a jövőben, különösen is a gimnazisták körében. Köszönet illeti mindazokat, akik a fentebb felsorolt területeken bármiféle lelkipásztori, liturgikus, zenei, hitoktatói vagy háttérszolgálatot végeznek, nagy szerepet játszanak abban, hogy otthonra leljen Isten és az Ő népe.

Személyes ima. 

Napközben, amikor betérek a templomba, nagyon jó látni, hogy szinte mindig imádkozik valaki az Eucharisztia előtt a kápolnában, sokszor hallani az itt kiesdett imameghallgatásokról, gyakran kértek meg bennünket, ferenceseket ti is közbenjáró imára, vagy éppen számíthattok erre az egyházközség más tagjai részéről. A hitélet kereteit a szentségek adják, belső otthonosságának kialakulásában azonban nagy szerepe van annak, ha örömök és bajok esetén ebbe a templomba jövünk kérni, hálát adni, ha a hitélményeink ehhez az istenházához kapcsolódnak.

Túlmutat a konkrét élethelyzeteken ez a betérés, amikor magatok mellé veszitek gyermekeiteket, unokáitokat, mert így beléjük épül az a tapasztalat, hogy nagy bajban vagy örömben, gyerekkorukban a pasaréti templomba jártak imádkozni. Az ilyen élmények később segítséget jelenthetnek számukra, ugyanilyen helyzetekben felnőttként is lesz hova jönniük. Ezért is szorgalmazom, hogy a közösségi imaalkalmakat ne hittantermekben tartsuk, hanem a templomban vagy a közösségi ház kápolnájában, hogy az összejövetelek előtt mindig legyen imaidő ezeken a helyeken, hiszen nagyon fontos az, ha az imaélmény nem csupán egy gyertyához, hanem Krisztus valóságos jelenlétéhez kapcsolódik, ami viszont ezekben a terekben valósul meg.

Egy idős asszony mesélte: jó néhány évtizeddel ezelőtt beteg gyermekét ápolóotthonban akarta elhelyezni, mert már nem volt ereje ellátni. El is indultak az intézmény felé, és amikor útjuk itt vitt el a Pasaréti úton, mondták, menjünk még be a templomba. Az előtérben összetalálkoztak Anasztáz testvérrel, elmondták hova mennek, ő pedig azt mondta az asszonynak, forduljanak inkább vissza. Visszafordultak, helyzetükkel megbékéltek. 15 évvel ezután, naptárt jelentettünk meg Anasztáz testvér képével. A felnőtté lett, de ma is súlyos beteg férfi - nem ismerve ezt a párbeszédet -, minden reggelt azzal kezdett abban az évben, hogy odament és megsimogatta Anasztáz testvér képét, mintegy megköszönve neki: családi otthonban élhet.

Közösségi élet.

Ebben az évben is három új közösség alakult vagy tért vissza a plébániai keretek közé. Nagy öröm a gyermekzenekar létrejötte, a bérmálkozók, elsőáldozók nagy létszámú csoportjai, és hogy felnőttek mintegy tizenöten kérik a beavató szentségek valamelyikét. Fontos és örömteli esemény volt a MICSI-tábor, a különböző egyházzenei programjaink megtartása. 120 főre bővült a rózsafüzér társulat, amelynek megerősödéséért az elődök még csak ketten-hárman imádkoztak, az Eucharisztikus Kongresszuson pedig plébániánkról - különböző feladatokat ellátva - több százan vettek részt.

Ugyanakkor látni, ismét elindult a generációváltás: a gimnazista csoporthoz tartozók jelentős része lett egyetemista, az ifjúsági hittanosok felnőtt vagy családos állapotba léptek át, ami életmódbeli változással jár. Csoportjainkhoz sokan tartoznak úgy, hogy messziről járnak már vissza, találkozásaik sokszor korlátozódnak csak a közösségi alkalmak idejére. Nos, itt, ezekben a helyzetekben kell elérnünk: fiataljaink és a távolság miatt annyira intenzív közösségi életet élni nem tudók, ne szűküljenek le csupán a múlt emlékeinek, kapcsolatainak egyébként fontos éltetésére, hanem fedezzék fel, másoknak otthont teremtve és azt nem csupán maguk számára elvárva, hiszen a vonzás és befogadás által növekszik az egyház, amiért tenni is kell. S hogy ez nem szegényíti, csak relativizálja a múltat, az összeforrás pedig szebbé és élhetőbbé teszi a jövőt.

Ahogy az emberi, úgy a hitbeli felnőttségnek is egyik legfontosabb lépése, amikor az otthonteremtés által lelek otthonra. Ezért lenne fontos, hogy maguk a közösségek a találkozási alkalmakon túl vegyenek részt havonta egy-egy közös szentmisén, vagy konkrét cselekedetekkel kapcsolódjanak be a plébánia karitatív, liturgikus életébe, az egyházközség egészét érintő programjainak alakításába, ami tudatos szervezéssel és áldozatvállalással jár. Az ilyenkor szerzett tapasztalatok nemcsak továbbadják vagy konkretizálják a szeretet, erősítik a közösségi életet, hanem ledöntik az idealizált és ideologizált hit bennünk lévő bástyáit is.

A közösségi élet területén köszönet illeti a karitászmunkák szervezőit, adományozóit, az önkénteseket és az e területen szerepet vállaló ifjúsági hittanosokat, akiknek segítségével a járvány ellenére támogatni tudtuk Arló, Kárpátalja, Peru szegényeit, a hajléktalanokat: ez mintegy 5 millió forintértékben történt. Ki kell emelnünk a COVID-árvákért szervezett koncertet is, ahol közel 17 millió forintot ajánlottak fel a résztvevők. A környékbeli hajléktalanok, valamint a szegényebb családok támogatása az előtéri Szent Antal persely adományaiból történik, amely a templom újranyitása után újra felfedezésre vár.

Azt hiszem, Magyarországon kevés olyan plébánia van, ahol önszántukból és ilyen mértékben figyelmet szentelnének a missziós országok szegényeire, ezért mindenkit köszönet illet. 2022 tavaszán egy iraki, szinte háborúsövezetben lévő, ferences nővérek által fenntartott óvodát szeretnék támogatni.

A közösségi életünk alakulásáról szólva ki kell emelnünk a plébániai nyomtatott és az elektronikus médiájának felelőseit is, segítségükkel e terület színvonala miatt sem kell szégyenkeznünk. Az egyházközségi tanács ebben az időszakban főként az albizottságokban működött, az új esztendő lesz a közös együttgondolkodás ideje plenáris szinten.

Nagy áldása volt a 2021. esztendőnek a felújított épületeink használatba vétele, az, hogy még a nagy drágulások előtt lezárhattuk a munkák jelentős részét, amiért köszönet illeti az állami támogatást megítélőket, a tervezőket, az építőket, a lebonyolításban résztvevőket, és köszönet illet türelmetekért mindannyiótokat. Igazán szép ünnepet éltünk meg a felszenteléskor, most pedig a dolgok bejáratásának ideje van, ez programjaink szervezése és az épületek használatának szempontjából további türelmet igényel.

Az már látszik, hogy a folyamatok közben váratlanul előjött, ilyen léptékű felújítás közben természetes, de akkor költséghiány miatt nem kezelt problémákat a jövőben meg kell oldanunk a templomban, így például az oldalhajók mennyezetének rendbetételét, ami tavasszal 1-2 hetes állványozással jár majd, a világítás felújítását, a hittanterem informatikai hátterének fejlesztését. Ezeket tartalékaink egy részéből, önkormányzati támogatásból és egy nagyobb adományból fedezni tudjuk.

Ahhoz, hogy az egyházközség anyagi stabilitása a jövőben is megmaradjon, kérjük persely- és alkalmi adományaitokat, valamint az egyházi adó lelkiismeretes rendezését, a második adóegyszázalék plébániánk alapítványainak történő odaítélését.

Az építkezésnek mindannyiunk számára voltak nehéz pillanatai. Nekem ezekben az adott erőt, hogy valaki egy ilyen helyzetben azt mondta: 

"emlékezz vissza növendékéveidre, amikor az orgonát építették. Az azt megálmodókat szinte szóról szóra ugyanazokkal a hangulatformáló kritikákkal illették, mint amelyek mostanában hangzanak, s ma mégsem ezekre emlékezünk, hanem örülünk annak, hogy megépült és szól, egyházközségünk életének elengedhetetlen része az orgonánk". 

Remélem, a közösségi házzal és a felújított plébániarésszel is így lesz, hosszú távon azok is otthonra lelnek benne, akik most ilyen-olyan okok miatt még idegenkednek.

Fontos látnunk, hogy a közösségi ház működése az elő-evangelizáció eszköze, ahová a családpasztorációs és hitéleti programokra a hitüket nem gyakorlók is eljönnek, mert a kulturális rendezvényeken, esküvői, keresztelői fogadásokon, közösségépítő programokon tudomást szereztek annak létezéséről. És nagy eredmény az is, hogy az új közösségi ház működése - a járvány idején történt indítás ellenére -, önfenntartónak bizonyult. Munkájukért külön köszönet illeti az ott dolgozókat.

Azaz ebből is látszik, ha a programokra magatokkal hívtok másokat, tanácsoljátok, ide szervezzenek találkozási lehetőségeket, akkor ezzel nem csupán a ház fenntartásában segítetek, hanem egy olyan orientációt építhettek ki, amelynek rendszeres éltetése ide kapcsolja hozzánk az embereket. Hitbeli kérdéseikkel, problémáik idején nekik is könnyebbséget jelent majd, ha innen már valakit ismernek, ide ezekben az élethelyzetekben is eljöhetnek, ahogy erre már e rövid idő alatt is volt példa.

A gyere, várunk, otthonra lelsz hívószavaknak ez egy nagyon konkrét elérkeztetése a mindennapi életbe. Érzelmi szálakat, kötődéseket, a várva vagyok tapasztalatát kell kiépítenünk először ahhoz, hogy az egyházközségünkhöz nem tartozók elinduljanak és plébániánkon otthonra leljenek.

A jövő év fontos programjaként és gondolataként közösségeink és egyházközségünk egésze számára is azt szeretném felvetni, és kérni, gondolkodjunk el azon, miért érezzük otthonunknak Pasarétet, hogyan lehetnénk új tagok számára otthonteremtők, és miben kell változnunk, tennünk azért, hogy konkrétan megérezzék az emberek: őket várják, hogy ezért útra keljenek, s valóban meg is értsék a jézusi szót:

 Atyám is szeretni fogja ő(ket)t, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.

(Jn 14,23)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok nektek Jézus Szent Neve oltalma alatt és a benne való bizalmat elmélyítő új esztendőt!

2021.december 31.

fr. Kálmán Pergerin ofm plébános

Fotó: Magyar Kurír