Járványügyi intézkedések | Esztergom- Budapesti Főegyházmegye

2021.03.05

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében - a püspöki konferencia irányelvein túlmenően - az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:

1. A templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek

Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.

2. A már felvett miseszándékok, sine populo módon engedélyezetten elvégezhetők vagy az Egyházi Törvénykönyv rendelkezése értelmében áthelyezhetők (CIC 1309. k.). A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról az interneten vagy a tömegtájékoztatás eszközein kapcsolódjanak be a szent cselekményekbe.

3. A vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést jelen rendelkezéssel minden hívőnek visszavonásig megadom.

4. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami és egyházi járványügyi előírásokat. A rendkívüli helyzetre való tekintettel - szintén visszavonásig, azonnali hatállyal - lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását a szokásos feltételekkel.

5. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.

6. A tavaszi bérmálásokról és a nagyheti szertartásokról később történik intézkedés.

Budapest, 2021. 03. 05.
                                                                            Erdő Péter
                                                                   bíboros, prímás, érsek


Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye