Február

És akkor ugorjunk fejest a '30-as évekbe. A pasaréti ferences templomot 1934. október 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián hercegprímás. Az ünnepi eseményt a korabeli Magyar Világhíradó is megörökítette; a felvételt a Nemzeti Filmintézet Filmarchívuma őrzi.

A templom mellett kialakított tér – amely buszvégállomásként működött, kisebb üzletekkel – néhány évvel később, 1937-ben épült meg. Az épület azóta több átalakításon és bővítésen is átesett: a templom felújítása, az új liturgikus tér kialakítása, valamint a rendház emeletráépítése Harsányi István és Vladár Ágnes munkáját dicséri. 

A homlokzaton Vilt Tibor szobrai láthatók, a belső faliképeket pedig 1934-ben Leszkovszky György készítette Unghváry Sándor festőművész kartonjai alapján. Ugyancsak 1934-ben készültek az üvegablakok Árkayné Sztehlo Lili tervei szerint.

A templom berendezése gazdag és sokrétű 

A szószék – a négy evangélista jelképeivel – valamint az eredeti oltár domborművei Ohmann Béla alkotásai (1934). A Jézus Szíve-oltár (1934), a Szent József-oltár (1939) és a keresztút domborművei (1939) Lőte Éva munkái. A Szűzanya-oltár és a Szent Ferenc-kápolna fafaragású reliefjei – a márványoltárral együtt – Bicskei Karle István nevéhez fűződnek (1935). A Szent Teréz-oltár 1942-ben készült Hallgass Jenő Zoltán alkotásaként, Rimanóczy Gyula adományából.

Rimanóczy Gyula egyébként tervezőként meghatározó szerepet játszott a templom belső miliőjének kialakításában is: a legapróbb részletekig kidolgozta az enteriőrt, a világítótestektől kezdve a szenteltvíztartón és gyertyatartókon át az áldozási kelyhekig. (A nyolc oszlop falikarjain ma is olvasható az Újszövetség Nyolc boldogsága.) Az oltárok ötvösmunkáit pedig Iván István és Hadina Jenő készítették.

A torony előtt álló, földre roskadt Krisztust ábrázoló szobrot már 1931-ben – a templom építése előtt – a ferences rendnek ajándékozta Somló Sári. A templom négy harangja 1935-ben készült Szlezák László budapesti műhelyében. A templom előtt a Pasaréti tér terül el, közepén a Szűz Mária-szoborral, amely Boldogfai Farkas Sándor alkotása, 1938-ból.

Az orgona mindezeknél csak jóval később, 2001 és 2004 között készült el a Váradi és Fia Orgonaépítő kivitelezésében, az építészeti tervek pedig Cságoly Ferenc és munkatársai közreműködésével valósultak meg.

Mezítlábas barátok és a Szent Ferenc-i derű

Most pedig ismét dr. Várday Gyuri bácsi visszaemlékező-elmélkedő sorait osztjuk meg veletek erről az időszakról:

A képen négy habitust viselő szerzetes. Vélelmezhetően beállított a kép, még nagyfilmes felvevővel exponálva, bizonyára az akkor használatos Agfa filmre felvéve. Hogy kik ők? Ferencesek. Név szerint már nem ismerhettem őket. Nevük mellett ott a hovatartozás megjelölése: OFM, azaz Kisebb Testvérek Rendje – latinul Ordo Fratrum Minorum – ahogy az alapító, Szent Ferenc az 1200-as évek elején meghatározta.

Az olasz nyelv egyszerűen fratinak nevezi őket, a német barvuzennek, azaz mezítlábasoknak hívja a testvéreket, hiszen szandált hordtak. A magyar szóalkotás és érzelemvilág találóbb, egyszerűen barátoknak nevezte el a csuhásokat. Sajnos a csuhás megjelölés a kommunista uralomban az Istent szolgálók rossz értelemben használt jellemzése volt, s ezen mindmáig nehéz túllépni.

Pasarét az idetelepült barna habitusba járó szerzeteseket valóban barátként fogadta. Gyermekkoromra emlékezve számos esetben találkozhattam velük az utcán, akkor még kijárt nekik a "dicsértessék" köszöntés. Napjainkban a barátöltözetet – egy kivételtől eltekintve – szinte csak a Sapientia Főiskolára siető növendékek használják, mikor a rendházból indulva sietnek a végállomáson álló ötös buszt elérni. Ha esetleg valaki köszöntéssel fogadja őket, meglepődnek, bizony már ez ritka gyakorlat.

Az említett kivétel Donát testvér, a kórházlelkész, aki sietős lépteivel szinte szalad a Kelemen László utcán a tömegközlekedés felé, várják a betegei és a kórház munkatársai, akik tudják, a lelki gondozás a betegeknek bizony gyógyszer.

Az Isten tisztelete és az általa teremtett ember szeretete, ezzel a két jellemzővel lehet meghatározni a barátok szolgálatát és küldetésüket. A Szentlélek segítségével megvalósított egymás közötti testvéri kapcsolatban Krisztus alakjának láthatóvá tétele, az alázat, valamint a tulajdon nélküli élet vállalása egyaránt a Szent Ferenc-i életfilozófiához tartoznak. Utolsóként, de külön címszó alatt említve, a ferenceseket alapvetően jellemzi a derű, mely – jobb szót nem találok – a másiknak erőt és bizalmat adva valóban kisugárzik az emberi kapcsolataikba. Ehhez természetesen a saját lelkük békéje és harmóniája szükséges, Isten ingyenes ajándékán, a kegyelmen keresztül.

A magyar nyelv alkotókedve és érzelemvilága esetenként különleges megoldásokat talál. Sokak előtt bizonyára nem ismert, de elemista iskolás koromban (az 1940-es évek végén) az OFM rövidítést úgy magyarázták, hogy ez az "országos ferences missziót" jelenti. Persze, ezt könnyebb volt megérteni a diákoknak, mint a latin szöveget. Viszont frappánsan, találóan jellemezte a barátok szolgálatát. A küldetésüket teljesítve valóban a városok, nagyobb települések mellett a magyar vidéken, falvakban, tanyavilágban is hirdették az Evangéliumot. Templomokat, rendházakat építettek, lelkigyakorlatokat tartottak, zarándoklatokban szolgáltatták ki a szentségeket. Iskoláikban tanítottak, oktattak, neveltek, cserkészcsapatokat vezettek, nem engedték el az ifjúság, a fiatalság kezét.

Tanúságtétel Istenről

A falinaptárban egy pillanatra lapozzunk csak vissza januárra! Az ottani fotón az egykori Ferences Ház kertjében két barát ül a padon, a csend és a nyugalom szinte tapintható. Ahogy nézzük a régmúltban készült képet, több, mint száz év távlatából azt kérdezhetjük: mit hoztak el Pasarétre a ferencesek? Formálódik a felelet: tanúságtételt Istenről, egy sajátos, az emberhez közelálló és őt megszólító szereteten alapuló lelkiséget.

Pasarét az idők során lassan beépült, számos ház falán ott a tábla, "épült az 1930-as években". A ferencesek pedig a kezdet kezdetétől jelen voltak, rájuk lehetett számítani, biztos fogódzópontot jelentettek az idetelepülteknek. Lapozzuk a naptárt, nézzük a múltat idéző sárguló fényképeket – szinte hihetetlen, mennyit változott a környezet, a táj, mennyire más a mai valóság. De egy valami több mint száz éve változatlan: a ferencesek alázatos szolgálata. Ez legyen a naptárképek üzenete nekünk, a múltról!

Fotók forrása:

Bódis Krisztián - We Love Budapest

SzoborLap.hu