Január

A pasaréti ferencesek letelepedésének története az első világháború utáni Budapest gyors átalakulásának és terjeszkedésének összefüggésében érthető meg. Pasarét a 20. század elején még jórészt beépítetlen, kertvárosias terület volt, amely az 1920-as évekre rohamos fejlődésnek indult. Az ideköltöző polgári családok lelkipásztori ellátása egyre sürgetőbbé vált, miközben a legközelebbi ferences templom a Margit körúton működött, viszonylag távol a budai hegyvidék új lakóitól. Ebben a helyzetben született meg a döntés a ferences rend új pasaréti jelenlétéről. 1925-ben a budai ferences rendház házfőnöke, Schrotty Pál OFM, a rendtartomány vezetésének támogatásával telket vásárolt a Pasaréti út és a Szilfa utca sarkán.

A telken álló hétszobás villát a ferencesek ideiglenes rendházzá alakították át: néhány helyiséget összenyitottak, ezekből hozták létre az első kápolnát, a többi szobában pedig a rendtagok laktak. Ez a szerény, de gyorsan berendezett kápolna lett a pasaréti ferences jelenlét tényleges kezdete. Az első szentmisét 1925. december 24-én, szenteste mutatták be, ami erős szimbolikus jelentőséggel bírt, hiszen az új közösség "megszületését" kötötte össze Krisztus születésének ünnepével. A környék lakói hamar megszerették a kápolnát, amelyet erdős környezete miatt gyakran "erdei kápolnának" neveztek.

Már a letelepedés pillanatától nyilvánvaló volt, hogy az ideiglenes megoldás nem lesz hosszú távon elegendő. A hívek száma gyorsan növekedett, ezért 1925–26 folyamán megalakult a Pasaréti Kápolnaépítő Bizottság, amelynek célja egy önálló, nagyobb templom felépítése volt. Az első konkrét tervek 1926-ban készültek el: Kismarthy-Lechner Jenő egy hagyományosabb, historizáló stílusú "Szent Ferenc jubileumi templomot" és rendi üdülőházat tervezett. Ezek a tervek azonban pénzügyi és szervezési okokból, valamint a rendi vezetés változásai miatt nem valósultak meg. Schrotty Pál atyát időközben Rómába rendelték, ami szintén megtörte az építkezés lendületét.

A döntő fordulat a harmincas évek elején következett be. A ferencesek újabb telket szereztek a Pasaréti úton, és egy teljesen új szemléletű templom és rendház építését határozták el. 1931-ben a fiatal, de már elismert Rimanóczy Gyula építészt bízták meg a tervezéssel. Rimanóczy modern, vasbeton szerkezetű, letisztult formavilágú épületegyüttest alkotott, amely radikálisan eltért a korábbi egyházi építészet historizáló hagyományaitól. A terv vitákat váltott ki, de végül a rend vezetése és az egyházi hatóságok is támogatták, felismerve benne egy új korszak kezdetét a magyar katolikus építészetben.

Az építkezés 1933-ban indult meg, és meglepően gyors ütemben haladt. Az alapkőletétel és annak megáldása 1933-ban történt. A templomot és a hozzá kapcsolódó rendházat egységes koncepció alapján valósították meg, hangsúlyozva a ferences lelkiség egyszerűségét és korszerűségét. A Páduai Szent Antal tiszteletére szentelt templomot 1934. október 14-én szentelte fel Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás. A felszentelés nemcsak egy új templom átadását jelentette, hanem a ferencesek végleges és megerősödött jelenlétének megpecsételését Pasaréten... de ne szaladjunk előre, erről majd a februári részben írunk részletesebben! 😊 

A rendtagok aktív pasztorációt, hitoktatást és karitatív munkát végeztek, miközben a templom a modern magyar egyházi építészet egyik kiemelkedő alkotásává vált. A pasaréti ferences közösség ezt követően gyorsan a városrész meghatározó lelki és közösségi központjává vált. E folyamatról, illetve az egykori ferences ház történetéről, valamint arról, hogy mit is jelentett a barna csuhás barátok megjelenése a környék hitéletében, örömmel ajánljuk Dr. Várday György (Gyuri bácsi) érzékeny és hangulatos visszaemlékező sorait.

A kezdet kezdete!

A Pasarétre települt ferences barátoknál a kezdet a Szilfa utca legelején fellelhető terület birtokbavétele volt. A templom még csak az elképzelésekben létezett, de a honfoglalás már ezt megelőzően megkezdődött. A rendi ruhába, a habitusba öltözött – akkor még tonzúrát viselő – barátok ismertté lettek Pasaréten, ez a környék is alakította, formálta önmagát. A telken lévő épület a kezdet kezdetén a misézés helyéül is szolgált, a hatalmas zöldellő kert a barátokkal történő találkozásoknak, beszélgetéseknek adott alkalmat.

Az idetelepült lakosság barátsággal fogadta Szent Ferenc követőit, az akkori keresztény hitéletet még nem utasították el, hittek az örömhír tanításában, a hit és erkölcstan tantárgy osztályzata a bizonyítványok első sorában szerepelt. A legtöbb szerzetesrend alapvető feladata egy közösség kialakítása, a hitélet tanítása és gondozása az evangélium alapján. Az idetelepült – zöldterületet választó – lakosság számára a ferences ház ezt biztosította.  

E sorok írója, mint a Fenyves úti – akkor még egyszintes – elemi iskola tanulója és a már felépített templom kezdő ministránsa találkozott a ferences házzal. Hitoktatónk, a feledhetetlen Tiszi (P. Nagymányoki Gilbert atya) rendszeresen foglalkozott velünk az iskolai hittantanításon kívül is. Évtizedek múltán, az időn lepergő fél évszázad során valahányszor beléptem a közösségi házba, óhatatlanul is az iskoláskorommal találkozhattam, a Tiszivel ott játszottam, futkároztam a kertben, majd őt körbevéve hallgattam a tanítását. A ferences befogadó ház lassan tiszteletet parancsoló hely lett Pasaréten.

Azonban gyűltek a sötét viharfelhők, kitört a háború, kommunista hatalomátvétel, a szerzetesrendek drasztikus korlátozása, a vallásgyakorlat elutasítása, majd a Ház államosítása következett. Már nem ferences ház volt, hanem az ateista hatalom egy forradalmár nevével jelölte meg a helyet. Évtizedek teltek el, a szerzetesek csak a politikai rendszerváltoztatás után – egy második kezdet kezdete során – kezdhették el ismét pasztorációs munkájukat a most már Kájoni János nevét viselő házban. 

Pasarét azonban nem felejtett, hitéleti és kulturális szempontból ismét központ lett a Ház. Bár építészetileg időközben bővítették, de a gazdag és igényes eseménysorozatok hamar kinőtték a Kájoni Ház adta lehetőségeket. Képzőművészeti kiállítások, vallási, teológiai témájú előadások, ismeretterjesztő programok, társasági összejövetelek, családi események, tornaprogramok zajlottak a "nagy teremben". Egy délutáni vagy esti előadás előtt az előtérből be kellett hozni a székeket, majd utána ismét rendbe rakva visszavinni a tárolóhelyre, hiszen reggel, délelőtt mozgáskultúrával foglalkozó sportfoglalkozás következett.

A Ház otthont adott az idősgondozásnak is és a ferences óvoda – függetlenül a korlátozott helyi adottságoktól – szellemiségét tekintve fogalommá vált. Amikor a "Pasaréti Családi Napokat" indították, a Ház volt a központ, itt járt a gyermekek örömére telt ház előtt Holle anyó bábműsora, itt telt ház fogadta a kántorok közös műsorát, száz feletti hallgatóság vett részt a ferencesek különböző biblikus oktatásában, előkerült a zongora is a koncerteken és lehetne még tovább sorolni az események gazdagságát. A közösségépítés céljait és feladatait maradéktalanul teljesítette ez a szolgálat.

A nagy fordulatot a templommal szemben lévő telken megépített új, állami támogatással finanszírozott Pasaréti Közösségi Ház jelentette, amelynek működését profi menedzselés biztosítja. Ezzel egyidőben a Kájoni Házban is változások történtek. A rég várt építészeti felújítás során maradt az idősgondozás és a korábbihoz képest jelentősen megnövelt területen az óvoda működtetése. És természetesen az emlék, a közösségkialakítás és formálás klasszikus szerepét már átadva az új létesítménynek.

Képzeletemben kinyitottam a hajdani nagy előadóterem kertre nyíló ajtaját, széttártam az ajtószárnyakat, előttem a kert, nyugalmával, csendjével. Most üres, de volt, amikor itt – ahogy mondani szokták – nagy élet, nyüzsgés, forgatag volt. Ma már ezt az új ház területén találjuk meg. A fakereszt az árnyékos sarokban, mint az események tanúja, most is ott van.

"Pasarét vonzáskörzet a főváros hitéletében" – szól számos szakember véleménye. A régi ferences ház a kezdet kezdetén valamit elindított, ezt később tökéletesítette és küldetését teljesítve most is szolgál. Azonban nem írhatom, hogy ezt csendben teszi, hiszen az óvoda férőhelye megnőtt, és a gyermeksereg tavasztól őszig az udvaron játszva sajátos csivitelésükkel különleges hangulatot, örömet tudnak adni mindazoknak, akik értékelni tudják, mit jelent a gyermek, mit jelent a család és mit jelent maga a Teremtés. Akár elfogadjuk, akár nem, ennek részei vagyunk.